|
Szellőztessünk okosan!
A
szellőzési rendszer "passzív" elemeinek
működését különböző módokon szabályozzuk,
hogy alkalmazkodjunk minden helyiségben a
szellőzési szükséglethez. A szellőző levegő
mennyiségét különböző módokon
befolyásolhatjuk: páraszabályozással,
manuális működtetéssel, mozgásérzékelő, és
mozgásintenzitás-érzékelő által.
A páraérzékelős technológia különleges
helyet foglal el a szabályozott szellőzési
rendszerek területén. Köztudott, hogy egy
lakásban a pillanatnyi páratartalom is jól
jelzi a levegő szennyezettségének mértékét.
Ezért az Aereco légbevezetők és légelvezetők
többsége páraérzékelővel rendelkezik, melyek
az adott helyiségben a belső relatív
páratartalom szerint szabályozzák a levegő
mennyiségét. A szellőzőelemek egész évben
optimálisan szellőztetnek, mindig ott ahol
és amikor szükséges, illetve mindíg csak
megfelelő mértékben. Az érzékelő
automatikusan figyelembe veszi a belső
hőmérsékletet is, amely döntő pontja a
speciális és pontos hőmérsékleti együttható
beállításának.
Egy precíz és megbízható automatikus
érzékelő
A páraszabályozott szellőzőelemek érzékelője
és működtetője azt az ismert fizikai
jelenséget használja ki, hogy egyes anyagok
megnyúlnak a páratartalom emelkedésekor és
összehúzódnak, ha a levegő szárazabbá válik.
Ezen az elven működik a V8 és V16 érzékelők
8, illetve 16 rétegű poliamid pántkötege,
amely egy vagy több zsalut mozgat, ezzel
befolyásolva a szellőzőlevegő mennyiségét a
mindenkori belső relatív páratartalom
függvényében. Minél nagyobb a helyiség
levegőjének páratartalma, annál jobban
kinyitnak a zsaluk. A légbevezetők V8
érzékelője csak a belső levegő páratartalmát
érzékeli, a beáramló friss levegőtől
elszigetelt, tehát annak nedvességtartalma,
vagy hőmérséklete a működését nem
befolyásolja.
A
hőmérsékleti szabályozás érdekében, hogy az
érzékelő bármelyik évszakban működjön
A
páraszabályozott légbevezető zsalujának
helyzetét az érzékelő poliamid pántköteg
szintjén mért relatív páratartalom értéke
határozza meg. Ez az érték ugyanakkor
különbözhet a szoba közepén mért értéktől,
hiszen ugyanakkora abszolút páratartalom
mellett is a relatív páratartalom
különbözhet, a különböző hőmérsékleti
értéktől függően. Ezek után érthető, hogy a
légbevezető érzékelőjének szintjén mért
hőmérséklet meghatározó hatással van a mért
relatív páratartalomra. Tehát alapvető
fontosságú ennek a hőmérsékletnek a
szabályozása, annak érdekében, hogy az
éghajlati és időjárási viszonyoktól (azaz a
belső és külső hőmérséklettől, illetve a
belső és külső páratartalomtól) függetlenül
kontrollálni lehessen a mozgó zsalut,
valamint hogy ezt a szabályozást közvetlenül
alkalmazni lehessen a belső páratartalom
szerinti szabályozásra.
| |
A szellőztetés
szükségessége |
|
Gravitációs
szellőzési rendszer |
|
Hő visszanyerős, és
önszabályozó gépi
szellőzési rendszer |
|
| |
|
Abban mindenki
egyetért, hogy
amikor komfortról
van szó, akár
otthon, akár egy
irodában, a
levegőminőség
meghatározó tényező.
Közismert az is,
hogy a korszerű
építési technológiák
az energia
megtakarítást
helyezik mindenek
elé. A belső
légszennyezés több
forrásból eredhet,
például függ az
életviteltől, az
emberi szervezet
működésétől, vagy
felszabadulhat az
alkalmazott építési
anyagokból is. |
|
|
|
Családi
házakban és
társasházakban
is
alkalmazható
szellőzési
rendszer,
mely
biztosítja
az állandó
légcserét,
így elegendő
friss
levegőt
vezet be, az
elhasznált
levegőt és a
szennyeződéseket
pedig
eltávolítja
a
lakásokból.
|
|
|
|
Családi
házakban és
társasházakban
is
alkalmazható
szellőzési
rendszer,
mely
biztosítja a
lakások
állandó
szellőzését
jelentős
energia
megtakarítás
mellett, A
minden
lakásban
megtalálható
statikus hő
visszanyerő
használatával,
és az
optimális
komfortérzetet,
a temperált
és megszűrt
levegő
bevezetésével. |
|
|
| |
 |
|
 |
|
 |
|
A "jó" hőmérsékleti koefficiens
fontossága
A hőmérsékleti koefficienst (CT) a következő
képlet határozza meg:
Térzékelő = CT x (Tbelső - Tkülső), ahol T =
hőmérséklet (°C)
Jó néhány évi kutatómunka lehetővé tette a
hőmérsékleti koefficiens (CT) ideális
értékének meghatározását és kontrollálását.
Egy 0,25-ös értékű CT-vel a páraszabályozott légbevezető, az év
bármely szakában kész a belső nedvesség
legkisebb kibocsátása esetén is reagálni.
Télen, amikor a relatív páratartalom
viszonylag alacsony, a légbevezető zárt
állapotban van, készen arra, hogy bármilyen
pára vagy nedvesség kibocsátás esetén
azonnal kinyíljon. Egy magasabb hőmérsékleti
koefficiens esetén (CT=0,3 körül), ahogyan a
piacon található legtöbb páraérzékeny
légbevezetők többsége, az érzékelő
hőmérséklete télen túlságosan alacsony;
ezáltal az érzékelő egy túlságosan magas
relatív páratartalmat érzékel, aminek
következtében a légbevezető alapállapotban
nyitva lesz, még akkor is, ha a levegő
nedvességtartalma a szobában alacsony. A
modulált kapacitás ekkor nagyon alacsony, és
magas a hőmérsékleti veszteség. Az érzékelő
túlságosan alacsony hőmérséklete egészen
addig mehet, hogy a hiszterézis (azaz a
nyílás / páratartalom görbéjén lévő
különbségek) fontos növekedését okozza,
amely ezáltal nem teszi lehetővé a záró
zsalu pozíciójának az ismert relatív
páratartalomnak megfelelő meghatározását.
|